*Kigyok*
A kígyók a hüllők közé tartoznak, tehát testhőmérsékletüket nem képesek szabályozni. Kénytelenek a Nap melegére bízni magukat, ezért él sokkal több kígyó a forró trópusokon, mint a hűvö mérsékelt övben.
A belső szervek - a szív, a belek, a tüdő, a máj és a vesék - az izmok és bordák rétege alatt sorakoznak. A szokatlan testfelépítés azonban kényszerűen meghatározza egyik-másik szerv alakját vagy helyzetét. A bal tüdőfél a legtöbb fajnál vagy egészen kicsi, vagy hiányzik, a jobb tüdőfél pedig hosszan elnyúlik. Elülső része légzőszervként működik, a hátulsó rész pedig a levegőtartály. A kígyók két szemüket egymástól függetlenül is tudják mozgatni. Nincs szempillájuk, szemüket kemény, átlátszó pikkelyek óvják.
A kígyók testét erős pikkelyréteg borítja. Ez egyrészt páncélként védi, miközben az állat a talajrögökön és a sziklákon csúszik, másrészt vízzáró, így kívül tartja a nedvességet.
A pikkelyeket keratinréteg vonja be. Az állatnak időről időre meg kell szabadulnia ettől a kemény buroktól, hogy növekedni tudjon. Rendszerint egy darabban vedli le, mialatt az aljnövényzet között tekereg. A levedlett kígyóbőr alól előtűnnek az új, valamivel nagyobb pikkelyek, amelyek már teljesen kialakultak.
A kígyók mérete igen változatos, van olyan faj, amely a 15 cm-t sem éri el, míg a hatalmas kockás piton állítólag a 10 méteres hosszúságot is elérheti.

Néhány kígyó lesből csap le a közelébe tévedő prédára, kiválóan álcázva rejtőzködik, amíg el nem jön a támadásra alkalmas pillanat. Mások mozgékony vadászok, fára kúsznak, kotorékba bújnak vagy az aljnövényzetbe kotornak, hogy fölzavarják áldozatukat.
Bizonyos kígyók - a csörgőkígyók, a viperák és a pitonok - a melegvérű prédaállataik testéből kibocsátott hőt érzékelik, így találják meg zsákmányukat. Ezeknek a kígyóknak a fején - vagy a szem és az orrnyílás között kétoldalt vagy a szájuk körül - különleges hőérzékelő gödörszervek találhatók, ezekkel igen kicsi hőmérséklet-különbségeket is érzékelnek. A kígyók ízérzékelése kiváló, nyelvüket sűrűn kiöltögetve veszik fel a préda legcsekélyebb vegyianyag-nyomait is: voltaképpen a nyelvükkel szagolnak.

A mérges fajok a méregfogaikon át méreganyagot fecskendeznek az áldozat testébe .Ez módosult nyálmirigyekben termelődik és bénulást vagy halált okoz. Minél gyorsabban hat, annál hamarabb bénul meg a prédaállat. Lenyelés után a méreg elősegíti a szövetek lebontását, így megkönnyíti az emésztést.
A legtöbb nem mérges kígyó megfolytja áldozatát. A pitonok például állkapcsukkal a zsákmányra akaszkodnak, ezután köré tekerednek, s addig szorítják, amíg meg nem fullad.

Mihelyt a kígyó elejtette a zsákmányát, a szájába veszi. Alsó állkapcsa két félből tevődik össze. A két rész igen mozgékony és felváltva mozdul előre, így az állkapocs valósággal "végiglépeget" az áldozat testén.
A zsákmány megemésztése napokig vagy akár hetekig is eltarthat. Ezalatt a hüllő gyakran elrejtőzik, mivel degeszre tömött bendője megnehezíti a mozgást. Mindent megemészt - az antilop esetében még a patákat és a szarvakat is.
Az összes kígyó vilégra jöttétől fogva teljesen önálló, maga gondoskodik a táplálékáról. A mérges fajok mérge azonnal ölni képes.
Ha veszély fenyegeti, a legtöbb kígyó hangosan sziszeg, némelyik még a veszély felé is kap. A mérges kígyók marása súlyos fájdalmat vagy akár halált is okozhat.
Bizonyos mérges fajok, például a korallkígyók testét élénk piros, sárga és fekete gyűrűk tarkítják, ez figyelmezteti a ragadozókat, hogy nem tanácsos rájuk támadni. Néhány ártalmatlan kígyó ugyanilyen riasztó színeket visel, ezért őket is békén agyják.
Némelyik kígyó inkább rejtőszínekkel védekezik. A Közép-Afrikában élő nagy termetű, nehéz testű kasszava kígyó tökéletesen beleolvad az erdei avarba. Jókora mérete ellenére szinte észrevehetetlen, amíg meg nem mozdul.

